2012/05/01

Miből lesz a cserebogár (pt5)

Véget ért egy újabb nap, és véget ért a hajtás is. Ugyan nem száz százalékos, de versenyképes állapotban elkészült az Elementals 1.0-s verziója. A visszajelzéseket még megvárom, a javaslatokat megfogadva pedig beleteszek néhány újabb funkciót és versenyen kívül lezárom a fejlesztést.

JÁTÉKRA HANGOLVA
A mai nap a játék kipofozása és kisebb változtatások mellett, a játék hangzásáról szólt. Nem szerettem volna túl nagy fájlt beküldeni, így három háttérzenét (főmenü, csata, boss párbaj), illetve különböző hangeffekteket válogattam, melyek saját meglátásom szerint is nagyban növelték a játékélményt. A hangeffekteket az opengameart.org oldaláról töltöttem le, ajánlom másoknak is, akik esetleg hangeffektet vagy háttérzenét keresnek programjukba.
ÖSSZHANG
Mint említettem, nem állítom, hogy a játék hibátlan, száz százalékos, de játszható, működőképes. Természetesen kisebb hibák előfordulhatnak benn, de igyekszem őket javítani.
Úgy hiszem, négy nap alatt kihoztam magamból a maximumot, és játszható, élvezhető játékot sikerült alkotni, még ha nem is valami nagyon nagy cucc. Nem ez a lényeg.
Jól éreztem magam, ismét alkothattam, és bár tényleg kemény hétvége volt, úgy érzem, megérte a fáradozást.
Néhány kép után,  aki szeretné, ki is próbálhatja ezt a verziót, amely a napokban valószínűleg néhány kisebb extrát is kap majd.

A játék az alábbi linkről tölthető le:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése