2012/09/07

Noszti fiú esete Toolbar Marival

Új helyre kerültem, új számítógépes környezetbe, és akadt az utóbbi időben néhány olyan (kellemetlen) meglepetés, amely alaposan rányomta a bélyegét a cselekedeteimre és hangulatomra is. Ezek egyike a maguktól települő toolbarok, keresők, bővítmények.

TOOLBAR TERROR
Kis túlzással,de ismerős kép igaz? Biztos vagyok benn, hogy mindenki találkozott már magától települő eszköztárakkal, toolbarokkal, keresőkkel. Különféle programok "mellékleteként" települnek, melyek telepítésnél ugyan kiválaszthatók,de az ember hajlamos átsiklani felettük, hiszen általában a felhasználási feltételek mellett található az a checkbox, amellyel kiválasztjuk, hogy szeretnénk-e telepíteni. Mi pedig hajlamosak vagyunk "reflexből" elfogadni minden egyes kis feltételt, még akkor is, ha közben akad egy-egy ilyen, amit valójában nem is szeretnénk. Sietünk, használnánk a programot, túl akarunk esni a telepítésen.

HONNAN SZALAJTOTTAK? 
Arra vagy kíváncsi, hol kell figyelned ilyenekre? Szinte minden olyan programnál, amely a netről beszerezhető, legyen az legális, vagy illegális. A valószínűleg legismertebb és leggyakrabban telepített pdf olvasó alkalmazás, az Adobe Reader letöltésekor belefutsz a McAfee víruskereső alkalmazás telepítésének lehetőségébe, egy DivX Plus Converter telepítése során pedig valószínűleg az alábbi képernyővel is találkozunk.
Ezek a programok még talán a hasznosabb kategóriába tartoznak, de így is bosszantó lehet, hogy olyan program kerül a gépre, amelyet nem szándékoztunk telepíteni. Gyakran popup ablakokat küldenek, maguktól indulnak, ami szerintem inkább csak akadály, mintsem haszon.
Ennél egy fokkal rosszabb, és bosszantóbb a különböző toolbarok és keresők települése. Vírusirtó programként az AVG telepít egy Safe Search keresőt, amely figyeli, keresi a meglátogatni kívánt weboldalban található, esetleges kártékony kódokat, figyeli, érkezik-e ártalmas adat a gépünkre, de ezen kívül hasznos ilyen eszközzel még nem találkoztam, és sokszor ez is meglepetés lehet a felhasználónak, ha mondjuk a Google helyett ez fogadja. Ilyen a Babylon toolbar és kereső is, melynek az ég világon semmi komolyabb hasznát nem láttam, sőt, Firefoxban gyakori volt a rendszertelen működés, amíg ez a toolbar aktív volt. Nagy valószínűséggel a  Cnet Download.com oldaláról származó programok telepítésekor települ, szóval nem árt figyelni, ha innen szeretnénk programot, alkalmazást.

SZOMPOLYOG!
Hogy Gollamot idézzem. A legutóbbi találkozásom egy hasonló programmal, melynek apropóján született eme bejegyzés is, valószínűleg hosszú ideig a legemlékezetesebb és legfárasztóbb toolbar telepítés-eltávolítási procedúra lesz. Bemutatom a Funmoods-ot.
Bár a telepítés szó erős túlzás, hiszen, hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, hogy került a gépre a Funmoods "eszköztára". Az eszköztár szó pedig nem túlzás, hanem kevés. A drágaság szépen, észrevétlenül besomfordált a gépre és az összes böngészőprogramomba beette magát.

Megváltozott minden böngészőprogramom kezdőlapja, keresője, egy Funmoods toolbar és egy kereső is került mindegyik eszköztárkészletébe, sőt a "drágaszág" a Chrome gyakori lapján látható kinézetet is cserélte szerinte "funabb" megjelenésre. Itt akadtam először rá, olyan furcsa volt. Kis keresés után figyeltem fel az eszköztárakra, és rögtön el is távolítottam. A többi böngészőben azonban bent maradt, így egy két napos keresés-eltávolítás-ellenőrzés-menjmárle-af@szomkivan-navégre procedúra után sikerült eltávolítani.

KITELEPÍTÉS
Mit tegyél, hogy elkerüld az ilyen programokat? Első körben olvass. Lassan, figyelmesen, olvasd át, mit fogadsz el, milyen programot telepítesz. Ha nem engeded telepíteni, nem kerül fel a gépre. Ha mégis becsúszna egy-egy hiba, a böngészők eszköztárainak beállításánál

  • Chrome - Eszközök/Bővítmények
  • Firefox - Eszközök/Kiegészítők/Bővítmények
  • Opera - Eszközök/Haladó/Bővítmények
, esetleg az eszköztár helyi menüjében (jobb gomb) válasszuk a tiltás/eltávolítás lehetőséget. Ezután érdemes megnézni a vezérlőpultban a telepített programok listáját, majd a toolbart kiválasztva egy dupla kattintással előhozni annak uninstall programját és véglegesen eltávolítani azt.

Ha nem szeretnénk ennyit szöszölni, vagy netán bonyolultnak tűnik ez a módszer, több programot is találunk, melyek ezek eltávolítására lettek fejlesztve. Ilyen pl a Toolbar Claner, de segíthet a Spybot - Search&Destroy is, melyek ingyenesen letölthetők. Amennyiben ismertek más módszert, hasonló programot, vagy akad hasonló tapasztalatotok, osszátok meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése