2013/09/14

Nyerj Trine 2 játékot!

Mint említettem múltkorában, egy ideje az Androgeeknél is tevékenykedem, mint szerkesztő, tegnap pedig sikeresen meghirdettük első nyereményjátékunkat, amellyel egy DRM mentes Trine 2 - The Complete Story című játékot nyerhet az, aki részt vesz a játékban.

Röviden összefoglalva a lényeget:
Mivel az Androgeek a kezdetek óta azokról a publikálni vágyó emberekről szól, akik mondjuk egy blogot futtatnak, mert szeretnek írni, kipróbálnák magukat mint játék-újságíró, vagy csak simán egy-egy videótesztet készítenek, de szeretnék, ha azt több ember látná, valami hasonló jellegű játékot terveztünk.


Írj egy cikket az általad választott informatikai témában. Ez lehet játékteszt, hardverbemutató, mobil, vagy bármi egyéb, amiről úgy érzed, tudnál írni, és küld be nekünk a http://androgeek.eu/publikalok címre. A bejegyzés végére biggyeszd oda neved és email címed ( igen, a végére is, ne csak a mezőkbe, lévén biztosan meg szeretnénk kapni az elérhetőségeid, amin keresztül majd át is nyújtjuk neked a játékot ), és reméld a legjobbakat.
Természetesen bárki más is publikálhat, és máskor is publikálhatsz, ez csupán egy kis motiváció, amely 2013.09.30 éjfélig él, úgyhogy érdemes belevágni! Minden lényeges infót megtaláltok a http://androgeek.eu/publikalj-es-nyerj címen.

2013/08/31

Újabb utakon


Gondolom sokaknak feltűnt, hogy az utóbbi időben tényleg ritkán van blogbejegyzés. Ezt egyrészről nagyon sajnálom, másrészről viszont sikerül egy alternatívát találnom, amely segítségével írhatok olyan témákról is, amiket az I-Thingsben nem írnék le.
Néhány hete ugyanis az Androgeek freelancer oldal cikkírójaként is tevékenykedem, így, aki netalántán hajthatatlan vágyat érez arra, hogy az én bitjeimet olvassa különféle, javarészt játék/indie témában, keresse fel az Androgeek oldalát itt: http://androgeek.eu és bökjön rá egy általam publikált cikkre. Az Androgeek csapatának a lehetőséget, nektek pedig a figyelmet köszönöm, kedves olvasók, ide tévedők, elveszett lelkek, és kismacskák/kutyák/halak (kinek melyik a szimpi, nehogy ebből legyen vita :) ).

2013/08/25

Kazamata - Mozgásban

Szörnyű dolog tudni, hogy már egy hónap eltelt a legutolsó bejegyzés óta. És még szörnyűbb, hogy közben alig-alig haladtam. Kárpótlásként egy elég egyszerű, és ráadásul rosszul felvett kis videót hoztam össze, hogy lássátok, milyen is mozgásban a játék. Ennél persze jóval több dolog készült bele, melyeket a videón nem láttok, és élesben gyorsabb is a játék, mint a felvételen.

Ami még így elkészült, bár valószínűleg kinézetileg újra lesz tervezve, az a szintlépés, ami elég egyszerű módon, de szintén viszonylag véletlenszerűen működik. Ha szintet lépünk, felugrik a kis képernyő,majd véletlenszerűen kisorsol 3 stat növelő gombot, melyek közül választhatunk, hogy most épp mire szeretnénk fejlődni. Ha 3* kapod ugyanazt, akkor így jártál :D
A HP és MP növelő gombok 3-3 egységgel növelik meg életerő, illetve manapontjainkat, a többi ( támadások, védekezések, kitérés, kitartás) pedig 1-1 pontot dob az adott tulajdonságra.

Ezzel párhuzamosan az ellenfelek is kicsit erősebbek lettek, így félig-meddig velünk együtt is fejlődnek, hogy a kihívás megmaradjon.

2013/07/28

Kazamata - Életjelek

Nem, nem haltunk meg. Előre leszögezem, nem lesz túl hosszú, ámbár rég volt helyzetjelentés a játékról, hiszen az utóbbi időben elég nagyot változott a világ a projekt körül. Persze ezt nem úgy kell érteni, hogy maga a játék váltott stílust, velünk fordult nagyot a világ.

MIÉRT NEM JELENTKEZTEM EDDIG
Ugye mint korábban említettem, Arch intézte a grafikai részeket, én pedig a programozást ebben a projektben. Idő közben Arch és én is munkahelyen is dolgozunk, így mindkettőnknek jelentősen kevesebb az ideje, illetve Arch jelenleg, időhiányra hivatkozva nem is készít grafikákat a projekthez.
Ezt teljes mértékben megértem, tiszteletben tartom, és ez egy remek alkalom arra, hogy megköszönjem minden eddigi segítségét, amit a projektért tett. Többet köszönhetek neki, mint hiszi, egyszóval: Nagyon köszönöm. (Na jó, ez 2 volt.)
Arch hiánya azonban az én kedvemre is rányomta a bélyegét, így el kellett telnie némi időnek ahhoz, hogy összeszedjem magam újra. Valahogy most kezdek el visszaszállingózni a régi lelkiállapotba és egyedül ugyan, de folytatom a játékot.
Jelentősen lassabban haladok, mivel munka mellett, és egyedül készítem a grafikákat és a program kódját is. Van ilyen, de azért igyekszem :)

No, és akkor...

MIK AZ ÚJDONSÁGOK?
Elkészítettem néhány új ellenfél grafikáját és részbe a tulajdonságaikat, melyeket alant megtekinthettek:

Emellett elkészült az első boss grafikája is, őt még nem tenném ki, mivel nem végleges. Emellett pedig kisebb fejlesztésen esett át a generátor is, így most már speciális szobák is generálódnak. Ilyen a pl. a 'könyvtár', melyben könyvespolcokon találhatunk tekercseket, vagy a fegyver-páncélszoba. Röviden, és sajnos csak ennyi az érdemi fejlődés, de igyekszem készítgetni a játékot.

2013/06/16

Kazamata - 6-7. hét

Na, azért nem állt meg az élet. A múltheti kihagyás után most pótolom eme hiányosságom, és okot szolgáltatok az elmaradásra is.

HATODIK HÉT
Lőjük is le a poént, miért nem volt a múlt héten bejegyzés. Ez egyszerű. Egyetlen egy dolog készült el, ez pedig az achievement rendszer, magának a játéknak a lelke, ha úgy tetszik. Rengeteg meló volt vele, és még most sem teljesen úgy néz ki, ahogy szeretném, de már azért hasonlít. Bár élesben még nem próbáltam, hiszen ehhez regisztrálni kell előbb Gamejoltra a projektet, amit még nem tettünk meg, de egy korábbi játék jutalmait berántva egész jól működik, és szépen ki is jelzi a megszerzett, illetve elérhető trófeákat.
Ebben a projektben a városon belüli hivatalban nézhető meg, amolyan napló szerű formátumban, melynek grafikáit készítettem el a hatodik héten, illetve helyreigazgattam, és picit megbuheráltam az alap achievement scriptet is. Ennek hála, ha be vagyunk jelentkezve, a városiak megismernek minket, és név szerint köszönnek :) Apróság, de nekem tetszik, bele kellett raknom.


HETEDIK HÉT
Az achievementek után ismét a városkát fejlesztgettem. Szemfülesek az előző képen már észrevehették a 'Merchant' és 'Iron Tusk' gombokat. A kereskedő az, aminek tűnik, az 'Iron Tusk' pedig a helyi kovács céhe. Mindkettő egy-egy bolt, némi apró difivel.
A kereskedő amolyan vándor kereskedő, szinttől, fajtól, és mindentől függetlenül, teljesen vegyesen szórja ránk az áruit. Lehetnek nála gyógyitalok, fegyverek, pajzsok, vagy akár tekercsek is, nem számít.
Ezzel szemben a kovács szintünknek megfelelően árul fegyvereket, páncélokat és pajzsokat, de csakis kizárólag ezeket, valamint kapható lesz nála erősebb, magasabb szintű fegyver is a későbbiekben, melyeket a kereskedőnél nem szerezhetünk be.

Bekerült továbbá néhány új szörny és tárgy is, így már jöhet ellenünk naga, gólem és különféle ízeltlábú teremtmény is, így még változatosabb a felhozatal. Összehoztam, bár még kissé kezdetlegesen, hogy az ellenfelek bizonyos eséllyel tárgyakat is hagyhatnak maguk után. Jelenleg a csontváz hagyhat maga után törött koponyát, ami tulajdonképp semmire sem jó, legalábbis egyelőre, illetve egész koponyát, melyet mágikus pajzsként használhatunk. Kísérleteztem a gyógyitalokkal is. A terv, hogy a különböző színű italok más-más hatással rendelkezzenek egyes játékok alatt, ám ez még nem működik tökéletesen. Sajnos Arch mostanában nem válaszolt, de biztos vagyok benn, hogy oka van rá, és amit tudok, haladok a projekttel magam is. Ha netán elmaradás lenne a heti rendszerességgel, annak ama egyszerű oka van, hogy nem történt elég érdekes újítás ahhoz, hogy külön blogbejegyzést szenteljek neki, de amint valami kézzel fogható új feature, vagy nevesebb lépés történik, biztosítok mindenkit, hogy itt értesülhet róla.