A tehetetlenség törvénye

Newton négy alaptörvénye közül az első, amely így szól: Minden test nyugalomban marad vagy egyenes vonalú egyenletes mozgást végez mindaddig, míg ezt az állapotot egy másik test vagy mező meg nem változtatja. Kissé elvonatkoztatva, de én is így érzem most magam. Úszom az árral, megyek egyenesen és végzem a dolgom, miközben úgy tűnik, semmit nem csinálok. Úgy tűnik, hiszen rég írtam ide is, ritkán adtam életjelet magamról.
Nem szeretném azt mondani, hogy nem ügyködünk/ügyködök semmin, és nem is fogom, hiszen nem így van.
Rengeteg dolog történt mostanában is. Egyre aktívabbnak érzem a Google+ közösséget, ami számomra nagyon jó érzés, hiszen szeretem az ott jelenlévőket, és a megoldásokat is, amelyeket a mostani közösségek funkcióval csak fokoztak. Írhattam volna erről, de úgyis mindenki, aki csak egy kicsit ismeri, vagy olvasott mostanában róla, tudja, mert már mások is megírták. Egyedi tartalmat akarok, azt pedig nem könnyű szerezni.

Írhattam volna róla, hogy idén, December 5.-én kerek negyedik éve élek boldog párkapcsolatban, ami még jobb dolog, és ezúton is szeretném megköszönni páromnak, hogy mellettem tart ki, már ilyen hosszú ideje, de kétlem, hogy ez sok embert érdekelne, és úgy érzem, nem is tartozik túl sok emberre. Pedig ez már egyedi tartalom lenne.

Írhatnék arról, amin ügyeskedünk most, de a két projekt közül egyiket sem érzem még olyan állapotban lévőnek, hogy arról komolyabb infót csepegtessek ki.

Pedig elhihetitek, ha rajtam múlna, az egyiküket már most világgá kürtölném, hogy igen, ezen dolgozunk, és ilyen-olyan jó, de nem. A másikuk pedig egy korábban kisebb jegelésre tett projekt, amelynek a már említett Google+hoz is köze van, de még nem áll készen arra, hogy megmutassam, mi is fortyog errefelé.

Viszont, ha már eddig eljutottál, valószínűleg valami információt is szeretnél, és értékelhetőbb tartalmat keresel. Adok egyet. Nem azért, mert legyen valami, dobjunk egy csontot a kutyának, amin majd rágódik, hanem azért,mert tisztelem azokat, akik eddig eljutottak, és legyen is miről olvasniuk. Emellett pedig ez az egyetlen olyan, amit meg merek említeni jelenleg, még akkor is, ha nem olyan nagy horderejű csodáról is van szó, mint az előzők.

Lényegében, mily meglepő, ismét játékon dolgozom. Bár, játéknak nevezni erős túlzás, inkább talán "visual novell", vagy nem is tudom. Egy egyszerű, rövid kis projekt, amely remélhetőleg egy emocionális kis lökést ad annak, aki rápillant. Elvont utalások, és faék játék, amely talán kicsit elgondolkoztat, miután rápillantottunk.
Lassan haladok ezzel is, pedig már rég el szerettem volna készíteni barátnőmnek, de egyrészt a munka miatt lassan haladok, másrészt pedig egy olyan hangulatomban készítem, amelyet magam sem szeretek, ha elérem. De kell ez a hangulat. Kell, hiszen így tudok belevinni olyan elemeket, melyek talán eszembe sem jutnának máskor, és segítenek tartani egy alaphangulatot a játék alatt. Egy melankolikus, elgondolkodtató hangulatot, már az elején. Nem akarok mélyfilozófiai gondolatokat, nem lennék rá képes, de nem akarok "konyhafilozófiát" sem. Hangulatot akarok és egy olyan multimédiás üzenetet, amely hatást gyakorol másokra.

Hogy ezt sikerül-e elérnem, vagy csak nagyobb szavak lettek, mint amit a végső mű képvisel, nem tudom. De igyekszem...