2013/04/09

Egy korszak vége

Néha úgy érzem, muszáj elkezdeni valamit, még akkor is, ha nem igazán hiszek benn, hogy sikerül. Kockázatos döntés, főleg ha még anyagi vonzata is volt, de meg kellett lépnem, és most már tudom, megérte.

Fél év nem kevés, volt néhány mélypont, főképp az elején, mikor úgy éreztem, ez tényleg nem nekem való, és bár már korábban is készítettem munkákat, a módszereken bőven volt mit finomítani. Ez a fél év erre remek lehetőség volt, és szemmel láthatóan fejlődtem, olyannyira, hogy pár korábbi munkám csupán gyermeki rendetlenségnek tűnik a mostaniak mellett. De úgy érzem, ez így van rendjén. Mindig van hová fejlődni, és ez az, ami motivált abban, hogy hajtsak, és még többet hozzak ki magamból. Oktatóm talán emlékszik rá, miért nem igazán mertem komolyabb munkákat vállalni, és mit mondtam neki akkor. Jó látni magamon, hogy azóta, ahogy ő már az elején meg is mondta, megjött az önbizalmam, és kicsit bizakodóbb vagyok a munkáimmal kapcsolatban.

Belevágtam, és mára megérett a gyümölcse. Webdesigner lettem, amit két ember nélkül nem biztos, hogy valaha is elérhettem volna. Ők az oktatóim, +Zsuzsanna Tóth és +József Szijártó, akiknek ezúton is szeretném megköszönni, hogy segítettek kicsit beérnem.

Természetesen a tanfolyamuk mások számára is elérhető, ha netán Téged is érdekel, a http://webdesigntanfolyam.com/ oldalon bővebben is tájékozódhatsz.

A végére pedig a vizsgamunkáimról (a feladat egy landing page, és egy webshop elkészítése volt) egy-egy képet, és a kis papirosom másolatát, hogy miért is küzdöttem, és küzdöttek velem ennyit.
http://juhaszkrisztian.owtdesign.com/vizsga/
http://juhaszkrisztian.owtdesign.com/betashop/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése